Szemléletváltás: a halál nem Isten akarata

Pálferi atyánk alant olyan kifinomult ízléssel, olyan intelligenciával dícséri a halált, hogy az embernek nagy kedve támad meghalni.
Ez a halálvágy súlyosan jellemző kereszténységünk elmúlt 2000 esztendejére.  Abból indul ki, hogy a halál szükségszerűen elér bennünket, akkor pedig csináljunk a szükségből erényt, vágjunk jó képet ahhoz, amit úgysem tudunk elkerülni.
Pedig ez szöges ellentétben áll Jézus tanításával.
Jézus nem akart meghalni: minden porcikája, legkisebb sejtje is tiltakozott a halál gondolatától, vérrel verejtékezett.
Jézus elfogadta a halál gondolatát, engedelmességből, teljesítve az Atya akaratát.
Az Atya azért akarta, hogy Jézus meghaljon, hogy evvel példát mutasson nekünk: a haláltól nem kell félni, szabad eldobnunk a földi űrutazáshoz használt szkafanderünket.
De a haláltól botorság többet remélni, mint amit kapunk tőle: semmit.
A haláltól egy ajándékot kapunk: hogy számunkra megszűnik a szenvedés.
Cserébe oda kell adni a boldogságunkat.
Az “örök boldogság” ki tudja honnan, légből kapott tévhit.
Kozma atya szerint ennek a tévhitnek semmi köze a kereszténységhez, az iszlám hitegeti földi élvezetekkel a túlvilágra távozott harcosokat.
Örök nyugalomra számíthatunk.
Nem örökkétig: a feltámadásig.
Azonban a feltámadástól sem szabad annál másabbat várni, mint amit Jézus tanított:  "Én vagyok a feltámadás és az élet.”
Vagyis: nem a test támad fel, hanem az “én vagyok” (a tudat), másik testben: az Egyházban.
A “test feltámadása” naiv zsidó tévhit volt, Jézus éppen ezt a tévhitet akarta eloszlatni.
Nem tudom, hogyan került be mégis a test feltámadása a keresztény hitvallásba, sürgősen ki kéne onnat venni.
A “halál utáni élet” fából vaskarika.
A halál a nem-élet.
A halál utánra nem vihetünk át semmit.
Ismétlem: semmit.
Nemcsak azt a “gazdagságot” nem, amit a moly megrág és a rozsda elemészt, hanem a szellemi kincseinket sem, Nagyapám utolsó pillantását, Nagymamám forró szeretetét, minden emlékemet, az egész “személyiségemet” itt kell hagynom.
Mi marad ?
Semmi.
Az “én vagyok”.
De a halál nem kötelező !
Az Atya a mi halálunkat nem akarja !
Jézust követnünk kell abban hogy magunkra kell vennünk az Ő keresztjét, de sohasem kell letennünk, mindaddig hordozhatjuk, amíg tart az életerőnk.
:)
M.N.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kezdő Nagypapák Könyve ... (1)